HATHA JÓGA
Annak ellenére, hogy az első hatha jóga gyakorlatok rendkívül könnyűek, és végrehajtásuk nagyon lágy, békés módon történik, hatásuk általában már az első alkalommal érezhető. Ilyen többek között a mélyebb nyugalom, a megnövekedett vitalitás, békesség és öröm.
A jóga legismertebb hatása természetesen a fokozottabb hajlékonyság és a test megerősödése. Elkerülhetetlen, hogy a jógát gyakorló személy teste fokozatosan hajlékonnyá és ruganyossá váljon. A keleti fiziológiában a gerinc és az ízületek merevségét tartják az öregedés és a leépülés fő okozójának.
A rugalmasság csupán az első lépcsőfok a jóga útján. Utána az egyén sajt létezéséről egy sokkal mélyebb és élesebb tudatosságra ébred és minden pillanatban egy erősebb jelenlétre lesz képes. Az érzékszervek élesebbé válnak és kiterjednek. Az egyén elkezdi környezetét sokkal gazdagabbnak és többdimenziósnak látni, mint korábban. Ahogy a szellem törvényeivel egyre szorosabb kapcsolatba kerül, az elme is egyre mélyebb megnyugvásra lesz képes, a belső párbeszéd lenyugtat és megkönnyíti, hogy negatív gondolatainkat pozitívakká változtassuk. Ugyanakkor cselekedeteinket is könnyebben figyeljük és alakítjuk át.
A hatha jóga különféle testhelyzeteket (ászanákat), légzőgyakorlatot és relaxációt alkalmaz a test, a lélek és a szellem egységének megteremtéséhez. Mindezt a törekvést a nevében is benne hordozza: a „ha” Napot, a „tha” Holdat jelent, a hatha jóga célja pedig, hogy kiegyensúlyozza a Nap és a Hold jellegű, a pozitív és a negatív, a férfi és a női jellegű energiákat a testben. A hatha jóga minden eleme az energetikai harmónia megteremtését szolgálja tehát, valamint azt, hogy képessé váljunk a meditációra, és képesek legyünk belemerülni a belső boldogság állapotába.
- Az ászanák segítik az energia áramlását egyik szervből a másikba, és ellazítják a testet.
- A légzőgyakorlatok funkciója szintén az energia tudatos áramoltatása és az ellazultság elérésének segítése.
- A relaxáció együtt hat a testgyakorlatokkal. A hatha jóga szerint ugyanis a test és a tudat valójában az érem két oldala, az egyik harmonizálása hatással van a másik egyensúlyára is.
- A hatha jóga részei még a mudrák, a meghatározott jelentéssel bíró kéztartások, amelyek szintén a harmóniát hivatottak erősíteni.
- A bandhák olyan gyakorlatok, amelyek bizonyos izmok zárásával a megfelelő helyre juttatnak energiát, aktivizálják annak áramlását.
- A mantrák meditációt segítő hangok, mondatok, versek vagy szövegek.
-
3 ok, amiért érdemes kipróbálnod kortól függetlenül:
1. Ha kezdő jógázó vagy, remek választás az alapok megismeréséhez. A gyakorlatok egyszerű változatának végrehajtása nem túl nehéz, ennek ellenére alaposan megdolgoztatja a testet. A jótékony hatásokat hamar érzed majd, és nem fogsz ismeretlen terepen mozogni, ha később más jógatípusokat is kipróbálsz.
2. A jóga gyakorlása segít, hogy megismerd a tested. Fejleszti a testtudatot azáltal, hogy figyelemmel kíséred, a pózokban milyen érzetek keletkeznek. Ennek köszönhetően a mozgásod harmonikusabb lesz, egyre szabályosabban tudod végrehajtani a gyakorlatokat, és más sportágakban is jobban teljesítesz, illetve lecsökkented a sérülések kockázatát. A test határainak megismerése az önismeret szempontjából is fontos.
3. A gyakorlatok hatására szebb lesz a testtartásod, az izmaid feszesebbek, az ízületeid mozgékonyabbak, a bőröd ragyogóbb lesz(hölgyek figyelem!=)). Javul a kitartásod és a koncentrálóképességed is. Az ászanák jótékonyan hatnak a vérkeringésre, a belső szervekre, a hormontermelő mirigyekre, serkentik a méreganyagok kiválasztását. A gyakorlatok alaposan átmozgatják a testet, ennek ellenére nem elfárasztanak, hanem energiával töltenek fel.
A jóga rendszeres és folyamatos gyakorlásával képesek leszünk sokkal mélyebben hatni a betegségek és egészségügyi problémák okára, ezáltal minden szinten elérve a teljes és stabil gyógyulást, mind a test, a psziché, az elme és a lélek szintjén. Már kicsi kortól elkezdhető.
Oktató: Bényi Rudolf
Helyszín: Budapest, XVIII.kerület Frangepán utca
Időpontok: hétfő, szerda, péntek, szombat
Előzetes egyeztetés alapján!
Árak:
1600Ft/alkalom
14000Ft/ 10 alkalmas bérlet
Gyermekjóga
(7-8 éves kortól):
1400Ft/alkalom
6000Ft/5 alkalom
A jóga foglalkozáshoz előzetes bejelentkezés szükséges!
ÚJ TELEFONSZÁM: 06 20 - 251 63 68
|